2018. március 27., kedd

Farmasi - tesztelés, mit kell tudni róla? #1

Képtalálat a következőre: „farmasi”

Szép napot mindenkinek! :) Ma egy újdonsággal készülök, hiszen termékeket és termékmintákat kaptam a Farmasitól, és ezekről szeretnék nektek írni. De mielőtt ebbe belekezdek, szeretném ezt a Farmasi-sorozatot megnyitni egy kis ismertetővel. Nem lesz hosszú, nem papolok hülyeségekről, hisz ezt tudjátok, hogy szeretek lényegretörően írni, ez most is így lesz. 

Amit fontos tudni a Farmasiról

Az első és legfontosabb dolog mostanában az embereknek, hogy tesztelnek-e állatokon, vagy sem. Nos, a Farmasi EGYÁLTALÁN NEM tesztel állatokon, ami azért valljuk be, elég vonzó dolog. Így ezáltal vegánok is bátran használhatják a termékeket. Egyébként ez egy török márka, de több országban is helyet kap, többek között Szlovákiában, és Magyarországon is. Hasonló az Avonhoz, hiszen katalógusból lehet rendelni a termékeket, viszont amiben különböznek, az az, hogy az Avon sajnálatos módon tesztel állatokon. 

A termékek nem tartalmaznak:
  • parabéneket, triclosant és nehézfémeket
  • foszfátokat, formaldehidet és ftalátokat 
  • állati eredetű összetevőket 
  • védett és veszélyeztetett növényeket 
  • genetikailag módosított összetevőket
  • a ROLL-ON termékek nem tartalmaznak alumíniumot
Megalapítója: Dr. Cevdet Tuna


A termékek/termékminták között van keratinos sampon, fokhagymás sampon, CC és BB krém, teafás BB krém, alapozó, fekete magolajos sampon, kézkrém és arckrém, illetve egy fekete maszk is. Külön-külön szeretnék írni ezekről, tehát a samponokról majd lesz egy külön bejegyzés, illetve az arcra való termékekről is külön szeretnék írni. 


Ha kíváncsiak vagytok, akkor mindenképp tartsatok velem! 
xx, Dorina 


2018. március 22., csütörtök

"Nem drágám, nem lehetnek barátaid!"

love, couple, and kiss kép

Hahó,hahó! A napokban sikeresen elbotránkoztam pár kapcsolaton, és úgy gondoltam erről lefirkantom ide a véleményem. Adott egy helyzet, amikor te, mint nő, nem nagyon szívleled női társaid. Illetve, jól megválogatod, hogy milyen egyedekkel állsz szóba. Nos, ez jellemző rám is. Többek között azért, kedves olvasóim, mert mint tudjuk, a nők szeretnek sunyik és alattomosak lenni. Esetleg bekavarni egy-egy kapcsolatban, amiben sajnos nekem is részem volt. Barátságokat is szeretnek tönkretenni, ne is ragozzuk tovább, szerintem mindenki találkozott már ilyen emberrel, és nem feltétlen nővel. 

A lényeg az egészben, hogy vannak fiúbarátaim. Nem azért, mert legalább három helyről legelek egyszerre, korántsem. Hanem azért, mert én egy fiúval is el tudok úgy beszélgetni, mint egy lánnyal, sokszor talán még jobban. Valószínű azért, mert a nők mit szeretnek hallani a férfiaktól? Kedves hazugságokat. Na, hát én egy igazán őszinte ember vagyok, szeretem kimondani a véleményem. Természetesen kulturáltan. Ha én azt mondom, hogy Icus, nem áll jól neked ez a felső egyáltalán, vannak, akik erre megsértődnének. Ezért érzem azt, hogy ha egy fiúbarátnak én azt mondom, hogy figyelj Béla, ez így (magyarul kimondva) szar, akkor nem fordít hátat, hanem meghallgatja a mondandóm. 

Persze, ez egy rossz általánosítás. Ahogy az is, hogy nincs fiú-lány barátság. Miért ne lenne? Sok esetben nem működik, ez igaz, de valahogy nekem mindig sikerült egy tisztességes távot megtartani a fiúbarátaimmal. Wow, talán azért, mert nekem nincsenek sunyi hátsószándékaim. 

Na de lépjünk tovább. Van egy fiúbarátom, akit nevezzünk el Emánuelnek. Jézusom. Szóval, igen, Emánuelt körülbelül 3-4 éve ismerem, a volt barátom haverja. Már csak ezért sem lehetett volna köztünk semmi, másrészről pedig nem is akartam tőle soha semmit. Eszembe se jutott. Ahogy neki sem. Lett egy barátnője, mi pedig szép lassacskán nem beszéltünk már, mert félt az asszonytól, hogy kidobja. Igaz, hogy régebb óta ismertem már, mint a csaja. És ha szerettem volna, annyi idő alatt 5x is bepróbálkozhattam volna nála. De "valami" oknál fogva mégsem.

Aztán egyszer ráírtam, hogy figyelj már, tök rég beszéltünk, mizu? Jött a válasz, hogy csak óvatosan tud írni, nehogy a barátnője meglássa. Gondoltam magamban ez sem egy egészséges kapcsolat, de mitbánomén. Én például soha nem hazudtam senkinek, elfogadtam, ha a barátomnak voltak lánybarátai (jelenleg is vannak), és ő is elfogadta, ha nekem voltak fiúbarátaim. Mellesleg, miért kell hazudni és titkolózni? Mert a másik fél erre kényszeríti. Veszekszik vele, ha ellenkező nemű egyedekkel szóbaáll? Ugyan már. Jobb az, ha a szemünkbe hazudik, talán úgy, hogy még tudunk is róla, minthogy normálisan átbeszélnénk az egészet és megbíznánk a másikban? Szerintem rendkívül gyerekes és nevetséges ez a módszer arra, hogy valakit elzárjunk más emberektől. Miért is tiltanánk el a párunkat a barátaitól? Ha valakivel beszélni akar, akkor úgyis fog. Ha kell, akkor a hátunk mögött. Ha valaki esetleg már nem akar velünk lenni, de korrekt, egészséges kapcsolatunk van, akkor nem vágja át a fejünk, hanem megbeszéljük. Illetve, hát ez lenne a normális. 

De a szakításba bele se menjünk, mert felesleges. Itt csak azon van a lényeg, hogy az embernek miért nem lehet magánélete? Legalább csak egy kicsi. Miért kényszerítik a másikat arra, hogy hazudjon? Miért kell olyan emberekre féltékenykedni, akinek soha semmi konkrét köze nem volt a párunkhoz?
Rengeteg kérdés van bennem, ugyanis én soha nem voltam olyan, aki el akarta zárni a párját mindenkitől. Nem látom értelmét, hisz nincs is. Egyébként meg én sem dobnám el a barátaimat egy kapcsolat miatt, akkor miért is várnám el ezt a másiktól? 

Sok sok kérdés, és nulla válasz. Azok a hölgyek, akik ezt művelik nem tudom, hogy néha tükörbe néznek-e és elgondolkoznak-e magukon. Valószínű nem. 


xx, Dorina

2018. március 15., csütörtök

3 dolog amire megtanított a blogom

Kép tőle: 𝒀𝒂𝒏𝒂

A mai bejegyzésben összeszedtem 3 dolgot, amit megtanultam blogolásom ideje alatt. :) 

1. Legyek nyitott új dolgokra

Én tipikusan az az ember vagyok, aki szereti nem elhagyni a komfort zónáját. Nem szívesen nyitok új dolgok felé, illetve nem is arról van szó, hogy nem szívesen, hanem inkább félve. Az új dolgok kicsit megriasztanak, és félek a csalódástól, esetleges kudarcoktól, de a blogolás megtanított arra, hogy ha nem lépek ki abból a bizonyos zónából, akkor az olyan, mintha egyhelyben toporognék. Azt pedig tudjuk, hogy semmi értelme az egésznek. Próbálok nyitni, bár elég nehéz, de szépen lassan haladok kicsiny utamon, hogy ne csak a már ismert dolgokat hasznosítsam, hanem bővítsem tudásom. 

2. Ha szükséges, akkor tervezzek előre

Szintén jellemzőm az, hogy nem szeretek előre tervezni, inkább hagyom a dolgokat hogy történjenek úgy, ahogy 'történniük kell'. A sorsra bízom a legapróbb részletekig. Talán ez kicsit a lustaságomra is visszavezethető, de ezen is dolgozom. Nem mindig kell a sors kezébe adni a döntéseket, van, hogy magunk kell megtervezni a dolgokat, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem feltétlenül lesz úgy. 

3. Új embereket megismerni

Sajnos, vagy nem sajnos, sokszor előfordul, hogy az ember csalódik. Legyen szó egy szerettünkről, a szerelmünkről, vagy barátunkról. Én is csalódtam már, ezért nem szívesen ismerek meg új embereket, nem szívesen járok társaságba, illetve ha járok is, olyanokkal, akiket régóta ismerek, és tudom, hogy nem ártatnának nekem. Viszont az élettel együtt járó dolog, hogy új embereket ismerünk meg, új kapcsolatokat hozunk létre, régieket megszakítunk. Én pedig próbálom ezt elfogadni. :) 



xx, Dorina

2018. január 24., szerda

Hogyan érzek a középsuliról? #7 - Iskolaváltás

hair, blonde, and friends kép

Nos, nem gondoltam volna egy, vagy két hónappal ezelőtt, hogy egy ilyen bejegyzést fogok megírni. Ez még nekem is furcsa, bár már lassan 4 hónapja, hogy megtörtént.

Az első félévem abból állt, hogy sírtam, tanultam, sírtam, tanultam. Azthittem, hogy ez majd változni fog. Angolt tanultam emeltszinten, első évben heti 6, második évben pedig 7 óraszámban. De manapság már az oktatásunk nem arról szól, hogy okosak legyünk, hanem inkább butít és öl. Én azt hittem majd jó lesz, bár tudtam, hogy a nyelvoktatás sem jeleskedik kicsiny kis országunkban. Nos, én pedig természetesen angol osztályban marhára nem azt tanultam emelt szinten, amit kellett volna. Az angol órák egyenlők voltak a nullával, inkább azokat a tantárgyakat erőltették, amihez egyébként tudván azt, hogy mi szeretnék lenni, soha nem lesz közöm. 

A második félévem kezdett alakulni, kicsit belehúztam. Félévkor 4,1 volt az átlagom, évvégére pedig sikerült 4,3-ra javítanom az eredményeimet. Ezután nyáriszünet volt, de ahogy vége lett, kezdődött elölről minden. 

Vannak azok a bizonyos iskolák, ahol nem azt szeretnék, hogy minél előrébb juss, és többet tudj. Hanem azt, hogy minél jobban keresztbe tudjanak neked tenni, hogy idegbeteg legyél, ne tudj koncentrálni semmire az égegyadta világon, leginkább arra ne, amire kéne. 

Nos nekem ebből elég volt, az angoltudásom inkább süllyedt, egy hónap eltelt a suliból, és éreztem, hogy valami nem oké. Azt hittem, hogy majd a második évem jobb lesz. Hát nem. Ekkor jött az az ötlet, hogy iskolát váltok. Ez meg is történt, és egy cseppet sem bánom. Mert 4 évet lehúzni egy olyan közegben ahol téged magyarán megmondva semmibe vesznek, még majdnem hogy lenéznek, és csak hátráltatnak abban, hogy tudást szerezz, kicsit nonszensz.


Így hát egy teljesen másik iskolába átmentem, ahol százszor jobban érzem magam, nem az emberek miatt, hanem azért, mert nem várnak el tőlem olyan dolgokat, amire én magam is tudom, hogy nincs energiám. Nem azért, mert nem akarok rá energiát fordítani, hanem azért, mert egyszerűen kicsinálna ez az egész. Elég durván hangzik így ez a sztori, de szerintem sokatok tudja, hogy milyen (bocsánat a kifejezésért) szar érzés az, amikor 7 órát lehúzol egy suliban, hazamész, tanulsz este 9-10 óráig, és így sem jutottál semmire. Másnap gyomorgörccsel bemész órára (aminek egyébként semmi értelme), és mivel idegeskedésedben aludni sem tudtál, nem tudsz odafigyelni, majd bealszol.

Egy hétvégén sem tudtam elvonatkoztatni ettől az egész iskola témától, sokszor volt, hogy kimentünk szombat este a lányokkal, és azon járt az agyam, hogy másnap már vasárnap, és tanulhatok. Aztán meg hát jön a hétfő, amit mindannyian utálunk, de én valamiért háromszor jobban utáltam mint egy átlag ember.
Úgy éreztem, hogy ez nem mehet tovább, változtatásra van szükség. És most egész nyugodt, kiegyensúlyozott vagyok. Van időm a hobbijaimra (tánc, blog, fotózás stb), VAN ÉLETEM. Tudok eleget lenni a családommal, a barátaimmal. Tudok levegőt venni. Ez már nagyon kellett.



Az osztályom természetesen hiányzik, bár (sajnos) nagyon keveset beszélek velük, van akivel kölcsönösen nem keressük egymást, van akit én keresek, ő engem kevésbé, és van aki engem keres, de én őt kevésbé. Valószínű ez azért van, mert mindenki el van havazva, mindenkinek rengeteg a dolga. A jelenlegi osztályom pedig szintén szeretem, nagyon rendesek, senkivel sincs úgy komolyabb problémám, remélem nem is lesz. :) Nehéz volt ez a hirtelen váltás, mert október 3-án még odajártam, 9-én meg már az új suliban kezdtem, de muszáj volt. Hál' istennek sok az ismerős arc, így kicsivel könnyebb.


xx, Dorina

2017. november 19., vasárnap

Szerezz pénzt vásárlással

cat and shopping kép

Eszméletlen cuki ez a cica.

Sziasztok! A mai bejegyzésben szeretnék veletek megosztani egy kicsi "titkot". Rátaláltam egy Bonusway nevű oldalra, aminek konkrétan az a lényege ,hogy vásárolsz, de valamennyi jutalékot mégis visszakapsz.

Nos, hogy tiszta legyen. Regisztrálsz az oldalra (IDE KATTINTVA például), ekkor már kapsz 1000ft úgymond 'előleget'. Vannak ezek az online boltok, mint például az ASOS, vagy az Aliexpress, ahol ugyebár csak kártyával tudsz vásárolni. 

Nos, ezek az oldalak egyébként is baromi jók, mert tök olcsón lehet találni dolgokat, legalábbis az Aliexpressen biztos. Viszont ha a Bonusway oldalán keresztül lépsz be Alira, vagy éppen más oldalra, akkor X% kedvezményt kapsz. Ez a szám is attól függ, hogy épp melyik webshopot választod. Az Aliexpress például 4% kedvezményt ad minden egyes vásárlás után.

Szerintem ez baromi jó dolog. A pénzt 3000ft után utalják át a kártyádra.


Nem szerettem volna túl hosszúra ezt a bejegyzést, meg amúgy sem bírtam volna erről kisregényt írni. Csak tudatni szerettem volna veletek, hogy igen, ilyen van, és bátorítani titeket arra, hogy ez egy tök jó dolog, és hogy éljetek a lehetőséggel. :) 

xx, Dorina



2017. november 15., szerda

Miért ne cseréld a biztosat a bizonytalanra? #szerelem

love, couple, and fire kép

Igen, nagyon fura, hogy ilyesmiről írok, de szeretném, ha legalább ti - kedves olvasóim <3 - lennétek azok, akik más kárán is tudnak tanulni. 

A mai téma a szerelem lesz, de nem akármilyen módon. Arról szeretnék firkálni, hogy miért ne dönts a bizonytalan mellett, ha van már melletted egy olyan ember, aki a biztos pont szerepét szolgálja az életedben. 

Én, kis naiv leány, mindig azok felé húzok, akik felém nem. Akiknek csak átmeneti ember vagyok az életében. DE! Ebből már tanultam, illetve kezdek tanulgatni a hibáimból én is, és próbálom kerülni azokat az embereket, akik hülyének néznek, becsapnak, kihasználnak.

Történt mostanában, hogy egy srác rám írt. Nevezzük el Endrének. Nos, Endrével egy suliba jártam, és igazából nekem csak az ismerőseim közt ott volt Facebook-on, aztán jól van. Egyszer sem járt a fejemben, egyszer sem néztem meg, hogy hú, de jól néz ki a srác. Pedig egyébként tényleg jól néz ki. És még okos is. Talán ez a legveszélyesebb páros mindközül. Na igen, és akkor tudjátok, van az a szitu amikor egy srác lájkolgatja a képeid, de nem ír.

Ekkor kell egy óriási löket: alkohol, és hogy a barátod lenyúlja a telefonod. Nos a mi Endrénkkel pont ez történt, hogy az egyik legjobb haverjával iszogattak, a haverja elvette a telefonját, és rám írt... vagyis, rám integetett Messengeren. Elkezdtünk beszélgetni, tök jófejnek tartottam, csak azt közben tudni illik, hogy én akkor nem régen szakítottam az előző barátommal.

Egy idő után teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Endre többet szeretne. Említette a találkozást is,és többször is mondta, hogy jól nézek ki. Viszont időközben volt egy srác, akivel ugyanígy voltam, mint Endre velem. Természetesen nem gondoltam túl, sejtettem, hogy nem lesz ebből semmi, amit utólag egyáltalán nem is bánok, mert kiderült a másik srácról, hogy egészen buta, ráadásul kétszínű is (ami azért elég ritka a fiúknál).

Szóval Endre találkára hívott, de én nemet mondtam. Nem azért, mert közben más fiút nézegettem magamnak, szimplán azért, mert még nem éreztem magam késznek arra, hogy ismerkedjek bárkivel is. Persze egy találkában tényleg nem lett volna semmi, megittunk volna egy kávét, vagy bármit. De még mindig éreztem, hogy az előző barátom felé húz a szívem.

És az elutasított Endre többet nem írt. Én írtam neki párszor, mert nagyon bírtam, mint embert, és elképzelhetőnek is tartottam, hogy összejöjjünk, csak az időpont nem volt megfelelő. De Endrét már nem igazán érdekelte ez az egész. Néha a suliban találkoztunk a folyosón, de csak köszöntünk és ennyi.

Aztán eltelt 1,5 hónap, ráírtam Endrére, hogy összefuthatnánk valamikor. Nos, igen. Ekkor jött a feketeleves Endre részéről, hogy ő igazából már teljesen túl van rajtam, nem szeretne tőlem semmit, ez így nekem is és neki is jobb lesz, és hogy neki most rengeteg dolga van (végzős). Blablabla.

Oké, got it. Lerázott, és teljesen jogosan tette.


Nos, erre csak azt tudom mondani, hogy éljetek minden egyes lehetőséggel, SOHA ne nézzetek hátra, csak is előre, és tanuljatok mások hibáiból! Ha kaptok egy kulcsot egy ajtóhoz, mindenképp nézzetek be a szobába, mert nem tudhatjátok, hogy mi fog rátok várni ott.


xx, Dorina

2017. október 31., kedd

Kedvenc őszi darabjaim avagy 2k17 DIVAT #ROMWE

fall and style kép

Az őszben a legjobb a finom, meleg mézestea, a vanília illatú gyertyák, és persze a meleg ruhák. Azok közül is a kedvenc a 'sweater', vagyis a kötött pulcsi

A mai bejegyzésemben pedig a hangsúly a ruhákon lesz, akárhogy is szeretem az előtte említett dolgokat. A ROMWE nevű oldalon válogattam össze a jelenlegi kedvenceket, akár szín, akár fazon szempontjából is. A linkeket a képek alatt megfogjátok találni, és ti is meg tudjátok őket rendelni tök reális áron. :) 

Pulóverek

Kezdjük a legjobbakkal, a pulóverekkel. Imádom őket, a kapucnistól kezdve a mélykivágásúig az összeset. A ROMWE-n hálistennek rengeteg választék van. Tipikus őszi színek például a bordó, az okkersárga, a mustársárga (ez a kettő szinte majdnem ugyanaz), a fekete, szürke, fehér stb. 

A legelső kiszemeltem egy bordó, fehér csíkozott kötött felső. 

IDE kattintva megrendelheted.
Szerintem baromi jól néz ki ez a két színkombináció, az már csak plusz, hogy imádom a rövidszabású pulcsikat, kb csak olyanok találhatók meg a ruhatáramban. Egyébként, ha nektek ez a két szín együtt nem jön be, a felső megtalálható szürke-fehér variációban is.

A következő darab egy eszméletlen jó fekete,virágmintás kapucnis felső.

IDE kattintva megrendelheted.

Szerintem nagyon jól néz ki, hogy ennyire egyszerű önmagában, viszont az ujján lévő virágminta elképesztően jól feldobja, az már csak plusz pont, hogy kapucnis. Bár van egy testvérkéje úgymond...

IDE kattintva megrendelheted. 

Nos. Igen. Szinte majdnem ugyanaz, egy dolog hiányzik: a kapucni. Jézusom, nagyon sokszor fogom még ezt a szót leírni. :D Szóval igen, erről van itt szó kéremszépen. Egyébként ezek a pulcsik elérhetőek még púderrózsaszín, sárga, szürke stb. színben is. :)



IDE kattintva megrendelheted.

A rózsaszín felsők egyébként szerintem nagyon csinosak, a hátán lévő kivágás pedig nagyon jó. :) Nagyon tetszenek a hasonló felsők, szóval előbb utóbb biztos fog egy landolni a szekrényemben.


Nadrágok

A nadrágok variálása nálam érdekes hűvösebb időben. Sajnos mivel alacsony vagyok, és nem 20kg vasággyal, így elég nehezen tudok magamra nadrágot találni. A kedvenceim mégis egy végig szaggatott fekete, és egy sötétkék térdnél szaggatott farmer, illetve nagyon szeretem a leggingseket is. Oh, és majdnem kifelejtettem a boyfriend gatyám. 

IDE kattintva megrendelheted.

Azok a leggingsek, amelyeknek az oldalán különböző színű csík fut végig, mostanában nagy teret hódítanak. Nekem nagyon tetszik, bár egy magasabb lányon sokkal jobban áll. :) Ilyenem nincsen, viszont gondolkodom rajta, hogy beszerzek egyet. Kicsit sportosabb.


IDE kattintva megrendelheted.

Na jó. Ez nagyon megfogott. :) Amúgyis szeretem az ilyen kicsit bokavillantós nadrágokat. De ez valami eszméletlen jól néz ki, milyen szuper párosítás lenne a rózsaszín pulcsival... ;)


IDE kattintva megrendelheted.

Farmerekből viszont jobban szeretem a magasderekú, szaggatottakat. Sajnos nincs sok farmerem, de igyekszem bővíteni a számukat. És amiért fekete, sokkal jobban megy mindenhez.


Kardigánok

Bocsi, hogy összevissza haladok, de szeretném, ha nem lenne túl kiszámítható a bejegyzés. :D Ezért most jöjjenek a kardigánok. 
Imádom a hosszú kardigánokat, viszont sajnos a ruhatáram ezenrésze is bővítésre szorulna. 


IDE kattintva megrendelheted.

Nos. Ez egy nagyon kényelmesnek tűnő darab, többek közt azért, mert laza, egészen melegnek tűnik, már csak azért is mert kötött. A két oldalán lévő zsebek pedig szerintem tök jók.


IDE kattintva megrendelheted.

Hogy legyen egy kicsit extrább is. Nagyon tetszik rajta a minta, szerintem igazán Dorinás, és árban sem veri a plafont, sőt. Itthon sokkal drágábbak az ilyen kardigánok, mint ezeken a külföldi oldalakon. Ráadásul még lehet, hogy a minősége is jobb.

Kabátok

Szerintem baromi nagy teret hódítanak a bélelt farmerkabátok, a bőrdzsekik. Akár nők, akár férfiak terén is. 

IDE kattintva megrendelheted.
Egy ilyen kabátot tökre el tudnék magamon képzelni, már csak azért is, mert szeretem a farmerkabátokat, van is belőle. :) De sajnos azok csak olyan darabok, amiket kora ősszel, vagy télikabát alá tudok hordani. Viszont ez, nagyon jó megoldás lehet télre is.

Sajnos bőrkabit nem találtam az oldalon, de rajta vagyok az ügyön. :(

Kiegészítők


IDE kattintva megrendelheted. 

Nagyon szeretem az egyszerű, fekete laza sapkákat. :) Ez tipikusan olyan sapka, ami kb mindenkinek jól áll, mindenhez megy. Nehezen lehet vele elrontani egy outfitet.

IDE kattintva megrendelheted.
Imádom a hosszú, meleg sálakat. A fekete-fehér-szürke kombináció túl unalmas, a piros egy kis színt visz az öltözékbe.



Ezek lennének azok a dolgok, amiket szeretek, és fontosnak tartok az őszi/téli outfitemet illetően. :)
A bakancs azért nem került ide, mert nem valószínű, hogy rendelnék netről, mivel valahol a 37 és  37,5 között van a lábam, tehát kicsit necces a dolog.

Remélem tetszett nektek a bejegyzés, és kedvet kaptok valamelyik termék megvásárlásához. :)
xx, Dorina














Farmasi - tesztelés, mit kell tudni róla? #1

Szép napot mindenkinek! :) Ma egy újdonsággal készülök, hiszen termékeket és termékmintákat kaptam a Farmasitól, és ezekről szeretnék n...